„Sok van, mi csodálatos, / De a társasági jogi szaknyelvnél nincs semmi csodálatosabb.”

(Szophoklész: Antigoné, vitathatatlanul eredeti változat)

Mint azt már sokszor tapasztaltuk, gyakran a görög héroszokat is megszégyenítő erőfeszítésbe kerül kideríteni, hogy egy-egy társasági jogi szakkifejezésnek mi az angol megfelelője. A közelmúltban egy Társasági jog angolul-óránkon tette fel egy hallgatónk a kérdést, hogy vajon használható-e a cégjegyzésre a ’procuration’ szó, a cégjegyzésre jogosult személyre pedig a ’procurer’, ahogy azt egy társasági szerződés fordításában látta. Érdekesnek tűnt a felvetés, örömmel jártunk utána. J

A ’procuration’ tekintetében több, mértékadó jogi szakszótár sem jegyez ilyen jelentést („meghatalmazotti képviselet”-et esetenként jelenthet, azonban Magyarországon a vezető tisztségviselő cégjegyzési jogát nem meghatalmazás, hanem törvény biztosítja), a brit Companies Act-ben pedig egyáltalán nem is fordul elő ez a szó. Álláspontunk szerint a „cégjegyzés” lefordítására továbbra is megfelelő mód annak tartalmi körülírása (’representation of the company in writing’), vagy a fent említett Companies Act-ben használt ’execution (of documents)’-kifejezés (Companies Act 2006 s 44).

A ’procurer’ tekintetében egyszerűbb a helyzet. Ha megnézzük a szó jelentését néhány színvonalas (gyakran egynyelvű) szótárban, rögtön láthatjuk, hogy szó sincs a cég képviselőjéről – a ’procurer’ egészen más tevékenységet végez, amit jogi személy már a Ptk. 3:8. §-a miatt sem folytathat. Kiváló példa ez az eset is a régi szabályra: ha nem vagyunk biztosak egy szó jelentésében, mindig ellenőrizzük le hiteles forrás(ok)ban!

(Szerző: dr. Szabó Zoltán) 

Különösen a vizuálisabb típusok kedvéért a magyar társasági jog két rendkívül szemléletes kifejezéssel szolgál amikor a társaságok egyik osztályozásának alapjául a „személyegyesítő” és a „tőkeegyesítő” fogalmakat kínálja.

A személyegyesítő társaságok angol megfelelőjeként viszonylag hasonló logika mentén nyugodtan használhatjuk a ’partnership’ kifejezést.  

A „tőkeegyesítő” társaság azonban az angolszász társasági jogban nem csupán a vizuálisabb típusok dolgát nehezíti meg, hanem a fordítóknak is fejtörést okozhat. Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor a „tőkeegyesítő” társaság fordításánál a problémát az okozza, hogy annyira nincs pontos átfedés az angolszász és a kontinentális társasági jogi fogalmak között, hogy az angol nyelvben nagyon nehéz pontos megfelelőt találni rá.

A probléma feloldásaként el lehetne gondolkodni a ’joint stock company’-n, mint megoldáson. Bár ezen kifejezést sokszor részvénytársaságnak szoktuk fordítani, ugyanakkor tágabb értelemben nincs akadálya annak sem, hogy a „tőkeegyesítő” társaság angol megfelelőjét lássuk benne, hiszen az angol társasági jogban „alap” az, hogy részesedések – ’share’-ek vannak, melyek osztoznak a profitban és a veszteségben is, és ilyen értelemben valamennyi társaság, amelyikben vagyonegyesítés történik az joint-stock company-nak tekinthető.

Még a ’joint-stock’ mellett lehetne felhozni, hogy szó szerinti fordítását tekintve is a vagyonegyesítési elemet mindenképpen magába foglalja, ugyanakkor nem (vagy legalábbis nem mindig) kell szűk értelemben részvénytársaságnak értelmezni az angolszászoknál, és ilyen értelemben teljes mértékben magába foglalja a „tőkeegyesítésbe” általunk beleértett fogalmat. 

(Szerző: dr. Szabó Gergely)

Különösen a vizuálisabb típusok kedvéért a magyar társasági jog két rendkívül szemléletes kifejezéssel szolgál amikor a társaságok egyik osztályozásának alapjául a „személyegyesítő” és a „tőkeegyesítő” fogalmakat kínálja.

A személyegyesítő társaságok angol megfelelőjeként viszonylag hasonló logika mentén nyugodtan használhatjuk a ’partnership’ kifejezést.  

A „tőkeegyesítő” társaság azonban az angolszász társasági jogban nem csupán a vizuálisabb típusok dolgát nehezíti meg, hanem a fordítóknak is fejtörést okozhat. Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor a „tőkeegyesítő” társaság fordításánál a problémát az okozza, hogy annyira nincs pontos átfedés az angolszász és a kontinentális társasági jogi fogalmak között, hogy az angol nyelvben nagyon nehéz pontos megfelelőt találni rá.

A probléma feloldásaként el lehetne gondolkodni a ’joint stock company’-n, mint megoldáson. Bár ezen kifejezést sokszor részvénytársaságnak szoktuk fordítani, ugyanakkor tágabb értelemben nincs akadálya annak sem, hogy a „tőkeegyesítő” társaság angol megfelelőjét lássuk benne, hiszen az angol társasági jogban „alap” az, hogy részesedések – ’share’-ek vannak, melyek osztoznak a profitban és a veszteségben is, és ilyen értelemben valamennyi társaság, amelyikben vagyonegyesítés történik az joint-stock company-nak tekinthető.

Még a ’joint-stock’ mellett lehetne felhozni, hogy szó szerinti fordítását tekintve is a vagyonegyesítési elemet mindenképpen magába foglalja, ugyanakkor nem (vagy legalábbis nem mindig) kell szűk értelemben részvénytársaságnak értelmezni az angolszászoknál, és ilyen értelemben teljes mértékben magába foglalja a „tőkeegyesítésbe” általunk beleértett fogalmat. 

(Szerző: dr. Szabó Gergely)

Amikor a legutóbbi Szerződések joga-tanfolyamunkon a vitarendezés szaknyelvével ismerkedtünk, hallgatóink közt élénk vita merült fel abban a körben, hogy az ’arbitration’ kifejezés használható-e a különféle (pl. fogyasztóvédelmi, pénzügyi) békéltető eljárásokra, békéltető testületekre vonatkozóan. Rendezzük hát ezt a vitát! 

A vonatkozó szakirodalom az ’arbitration’-t a választottbíráskodásra használja, melynek többek közt jellemzője, hogy a jogvita eldöntésére jogosult személyeket, választottbírókat a felek jelölhetik ki, továbbá a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté (ld. pl. a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. 14. §-át és 58. §-át). A békéltetés azonban számos tekintetben eltér ettől, így pl. nagyobb hangsúlyt fektet a jogvita egyezség útján történő rendezésére, valamint a bíróság előtti igényérvényesítés sincs főszabályként kizárva (ld. pl. a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. tv. Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozó rendelkezéseit, így pl. a 111. §-t és a 116. §-t).

Ennyi különbség mellett már illik, hogy a „békéltetés”-nek saját angol neve is legyen, ez pedig a ’conciliation’, míg a „békéltető testület”-re álláspontunk szerint kiváló megoldás a ’conciliation board’, ahogy azt pl. az Európai Unió 2010/C 106/01 A1 határozatában (2009. június 12.) is olvashatjuk.

Béke mindenkivel. 🙂

(Szerző: dr. Szabó Zoltán) 

Minden héten egyre többen érdeklődnek nálunk a különböző nyelvtanulási lehetőségek iránt. A beszélgetésekből és az Internetet elárasztó hirdetésekből is tapasztaljuk, hogy manapság nagy divatja van az online tanfolyamoknak, az önálló nyelvtanulásnak. Sokan úgy gondolják, és valljuk be a legtöbb online nyelvoktatásra alapuló vállalkozás is azt sugallja, hogy már egyáltalán nincs szükség nyelvtanárokra. Habár ezek az új módszerek is hatékonyak, mégsem jelentenek egyedüli megoldást, nem lehetnek kizárólagos „csodaszerek” minden nyelvi problémára. Ebben a bejegyzésben pont azokat az érveket gyűjtöttük össze, amik alátámasztják, hogy a mai digitális korban miért van szükség továbbra is hús-vér diplomás nyelvtanárokra a jogi szaknyelv oktatásában.

1. A jogi szaknyelv elsajátítása nem csak a szakszavak tanulásából áll. A szakszavak és kifejezések csak építőelemek, amiket ha nem tart össze semmilyen kötőanyag (szórend, nyelvtani és stilisztikai szabályok), akkor szétesnek, érthetetlenek lesznek.
2. Számos olyan nyelvi jelenség és szokás van a jogi szaknyelvben, amit sokkal könnyebb megérteni, ha egy tanár elmagyarázza és nem egy konzerv szövegből kell kihámozni.
3. Egy jó nyelvtanár azonnal és személyre szabottan ad  visszajelzést, javítja a hibát,  nem csak egy sablonválaszban gondolkozik, amit begépeltek a megoldókulcsába.
4. A nyelvtanár mindig sokkal több szempontból értékeli a nyelvtanuló teljesítményét, mint egy online program. Sohasem csak a szóhasználatra, vagy csak a nyelvtanra, vagy csak a kiejtésre figyel, hanem minden megnyilvánulást minden szempontból vizsgál.
5. Sokkal változatosabban és élvezetesebben lehet egy nyelvtanárral tanulni, mert nem csak pár gépesített feladattípusra korlátozódik a közös munka, hanem igazi emberek közötti igazi kommunikáció zajlik.
6. A nyelvtanár képzésének fontos része a módszertan, ezért nem csak magas szinten beszél és ír az adott szaknyelven, de át is tudja adni a tudását, hiszen ehhez széles eszköztárral rendelkezik.
7. Egy jó nyelvtanár olyan, mint egy coach, segít meghatározni a célt, a hozzá vezető lépéseket, ösztönöz, motivál, visszacsatol, korrigál, akadályokon átsegít, a legjobbat hozza ki a nyelvtanulóból, mert az egész emberrel foglalkozik.
8. A nyelvtanár önmaga is tapasztalt nyelvtanuló, ezért személyes élményeit, sikereit és kudarcait felhasználva tud segíteni.
9. Egy nyelvtanár speciális jogterületekre vonatkozó képzést is tud tartani, nem csak a legáltalánosabb témákat dolgozza fel, amik jó sok embernek eladhatóak. Mindig úgy tudja alakítani a tananyagot, hogy az aktuális és a nyelvtanulónak tényleg hasznos legyen.
10. Egy jó szaknyelvi nyelvtanár tud válaszolni a tanuló személyes, specifikus kérdéseire vagy segíteni abban, hogy hol lehet egy adott jogi, gazdasági kérdésnek alaposan utánanézni.
11. Egy nyelvtanár az adott ország kultúrájába, történelmébe és mindennapi életébe is be tud vezetni, ami nélkül a jogi szaknyelv tanulása elképzelhetetlen.

+1)  Habár az online tananyagok sokszor olcsóbbnak tűnnek, mint egy jogi szaknyelvi tanár óradíja, biztos, hogy csak az ár alapján kell egy szolgáltatást kiválasztani? Olcsó húsnak lehet nagyon híg a leve…

Ne felejtsük el, hogy csak akkor lehet hatékonyan nyelvet tanulni, ha a különböző módszereket vegyítjük, a különböző készségek fejlesztéséhez különböző eszközöket választunk. Egy nyelvtanár bármikor helyettesíteni tud egy online tananyagot (sőt, ő maga írja meg), de egy online tananyag soha sem tud majd helyettesíteni egy tapasztalt nyelvtanárt.